Kullancsok által terjesztett betegségek

A kullancs a fűszálakon, bokrokon legfeljebb 1,5 méter magasságban megkapaszkodva, lógva várja a táplálkozási alkalmat Az emberre kapaszkodott kullancs a ruhán vagy a bőrön továbbmászik, általában meleg, nyirkos helyet keres és csak néhány óra múlva kezd vért szívni. Vérszívás után a bőrről magától csak 3-8 nap múlva esik le. Hűvös, nedves homokban táplálék nélkül 3-6 évig is elél, a fiatal alakok azonban az éhezést kb. csak egy évig bírják. Száraz időben a nedves avar alá húzódik. Nagy számban különösen tavasszal, április-június között és ősszel, szeptemberben fordul elő.

A fertőzött kullancs betegséget terjeszthet. A két legismertebb betegség a kullancs terjesztette agyvelőgyulladás ( kullancs-encephalitis) és a Lyme-kór.

A kullancs-encephalitis vírusa a vadon élő állatokról az emberre kullancs-csípés vagy forralatlan tej (főként kecsketej) fogyasztása révén kerül át. A fertőzések jelentős része tünetmentes, kisebb része pedig influenzára emlékeztető betegségtünetekkel, lázzal, fejfájással, rossz közérzettel zajlik le. Egyes esetekben azonban súlyos idegrendszeri tünetek is kialakulhatnak. A betegség zömében teljes gyógyulással végződik, de maradandó bénulás, pszichés és mentalis zavarok a betegek 6-20%-ában előfordulhatnak. Oki terápia nincs, a kezelés a tünetek enyhítésére irányul. A betegség terjesztése szempontjából kizárólag azok a kullancsok veszélyesek, amelyek vírust hordoznak. Laboratóriumi vizsgálatokkal is igazolt természeti gócok, ahol a vírust hordozó kullancsok aránya a legmagasabb az ország délnyugati, nyugati és északi területein találhatók, melyek a szomszédos országok (Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Horvátország) természeti gócaival összefüggésben vannak. Ezeken a helyeken sem fertőzött minden kullancs! Megyénkben az utóbbi 5 évben 2-4 megbetegedés fordult elő évente.

A Lyme-kórt okozó baktérium (Borrelia burgdorferi) vadon élő állatokról a kullancs közvetítésével kerül az emberbe. A betegség legjellegzetesebb klinikai tünete a vándorló bőrpír, amely általában néhány napos lappangási idő után a csípés helyén jelentkezik. A bőrelváltozás mindig kis kerek folt formájában kezdődik, majd a széli részeken terjedve, középen halványulva, gyűrűt formál. A bőrjelenséget enyhe helyi fájdalom, égő érzés, ritkán viszketés kísérheti, de felléphet magas láz, fej- és izomfájdalom, valamint agyi izgalomra utaló tünetek is. Igen ritkán, a kullancscsípés után 1-2 hónap múlva szívpanaszok és neurológiai tünetek (zsibbadás, végtagfájdalom, perifériás ideggyulladás) is jelentkezhetnek. Legtöbbször azonban semmilyen társtünete nincs. Időben felismerve, a megfelelő ideig és adagban alkalmazott antibiotikummal jól kezelhető. A betegség 1998 óta bejelentendő. 2007 évtől kezdve folyamatosan növekvő eset számot regisztrálunk megyénkben. 2010-ben 160 megbetegedést jelentettek.
 

Megelőzés

Csak a kullancs terjesztette agyvelőgyulladás ellen rendelkezünk védőoltással, amely 3 oltásos alapimmunizálásból áll. Az oltást a megfelelő védettség kialakulása érdekében ajánlott a hideg évszakban elkezdeni. A hosszantartó védettség biztosítása érdekében emlékeztető oltás szükséges.

A Lyme-kór megelőzésében a kullancs-csípés elleni védekezésnek van szerepe.

Annak érdekében, hogy a kullancsok a bőrfelületet nehezebben érjék el, viseljünk világos színű ruházatot (könnyebb észrevenni a kullancsot) és tűrjük be a nadrágszárát a zokniba. Erdei kirándulások alkalmával kerüljük az alj növényzettel sűrűn fedett bokros, bozótos területeket, haladjunk a séta úton. A különféle rovarriasztó szerek (pl. AUTAN ACTIVE, JOHNSON OFF, PROTECT-B, SZUKU, UNISTOP stb.) a kullancsokat a kezelt bőrfelülettől távol tartják, így csípésüket megakadályozzák. Az egyes készítmények (aeroszol, krém, folyadék, stift stb.) hatásának időtartama a hatóanyagtól és annak mennyiségétől függ. A rovarriasztó szerekkel a szabadon hagyott bőrfelületeket kell bekenni, de az aeroszol palackkal a ruházat is kezelhető. Alkalmazásuk a használati utasításnak megfelelően történjen!

Ha a bőrbe fúródott kullancsot időben felfedezzük és eltávolítjuk, akkor nem kerülhet kórokozó a szervezetbe, ugyanis az állat a vérszívást követően (kb. 4-6 óra múlva) juttatja fertőzött nyálát az emberbe. Ezért a kerti munkát befejezve vagy a természetjárásból hazatérve kullancs vizitet kell tartani. A bőr felületet átvizsgálva, különös gonddal a hajlatokra, keresni kell a kullancsokat, majd haladéktalanul eltávolítani. A kullancs kiszedéséhez nem szükséges orvoshoz fordulni, az házilag is elvégezhető. A kullancsot előtte bármivel bekenni tilos! Az eltávolításhoz legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a kullancsot a bőrhöz minél közelebb foghatjuk meg, anélkül, hogy az utótestét összenyomnánk. A megragadott kullancsot, határozott mozdulattal húzzuk ki! A kullancs kiszedéséhez speciális eszköz is vásárolható. (pl.Dr Kapiller – féle kullancs eltávolító kanál) Szükség esetén azonban  két körmünk közé fogva, gyengén csavaró mozdulatokkal is kihúzható. Az élő kullancs eltávolításakor annak feje könnyen leszakadhat és a bőrben maradva idegen testként viselkedik, majd kilökődik. A kórokozó átvitele szempontjából azonban ez már veszélytelen! A csípés helye a kullancs eltávolítása után is néha még napokig vörös és viszket. Célszerű a kullancs eltávolításának idejét a naptárba feljegyezni, hogy esetleges betegség tünetek jelentkezésekor erről az orvost tájékoztathassuk.